2010. november 17., szerda

krumpli levébe tészta leves- nagyanyáink idejéből


Először gondolkodtam, hogy feltegyem ezt a receptet, azon tűnődtem, érdekel -e valakit egy ilyen leves, ami nagymamáim idejéből való, és nincs benne semmi extra. Bár rám amúgy sem  jellemző, hogy tengeri herkentyűkkel és kimondhatatlan nevű édességekkel jelentkeznék a blogon, így hát fotóztam. Aztán felvetődött bennem, hogy igenis, ez is egy étel, ráadásul nincs benne semmi "műanyag". És igenis manapság nagyon is sok embernek számít , hogy ami az asztalra kerül az ehető legyen , de olcsó.

Így volt ez régen is, így nagyanyáim nem öntötték ki a krumpli, vagy bab főzőlevét hanem levest kreáltak belőle. (Apukámnak máig ez az egyik kedvenc levese.  )

Egyébként érdekelne, hogy ezt a fajta levest hol főzték még, ha ismered  akkor írd meg nekem!
Én szabolcsi-nyírségi lány vagyok, de a barátnőm  aki csak néhány faluval arrébb lakott , nem evett még ilyet.


Szóval, így készül:

1.A krumpli vagy a bab főzővizét egy edénybe öntöd.

2.Egy kis fej hagymát apróra vágsz, kevés olajon, vagy zsíron megpárolod, lehúzod a tűzről és ha kicsit kihűlt beleteszel némi piros paprikát, hogy kioldódjon a színe.

3.Ezután a hagymát  a zsiradékkal együtt a főzővízhez adod, beledobsz egy csokor petrezselyemzöldet, egy zellerlevelet, és csendes tűzön összeforralod. Sózni általában nem kell, mivel eleve sós volt a lé, bors viszont mehet bele.

4.Aztán  beleteszed  a tésztát , azzal is fő még egy ideig.

A legfinomabb ha, házi friss reszelt tészta kerül bele, nekem erre sajnos most nem volt időm.

A reszelt tésztát úgy kell csinálni, hogy egy tojást  tálba teszel, megsózod és  összegyúrod annyi liszttel, hogy egy kemény tésztát kapj. Aztán ezt a reszelő káposztareszelős oldalán  tiszta  konyharuhára ,egyenletesen szétterítve  ráreszeled. ( Ez kicsit veszélyes az ujjaid hegyére nézve, légy óvatos.)
Frissen mehet  belőle a levesbe. Ami megmarad, azt levegőn  megszárítva, aztán zacskóba téve később is felhasználhatod, csak akkor lassabban fő meg.
Ezt  is nagymamám csinálta régen, mert anyukámnak valahogy soha nem volt annyira kemény a tészta, hogy könnyen reszelni tudja.

39 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Az én Apukámnak is ez egyik kedvenc levese :), nálunk gyakran szokott ilyen leves lenni, jah és mi is szablcsiak vagyunk.

    Móni

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Én debreceni vagyok, de nagymamámnál is készült ilyen leves, ha valamihez krumplit kellett főzni. Máig egyik kedvenc ételem a sós főtt krumpli, amit a krumplis pogácsához vagy a nudlihoz törünk meg. Jólesik csipkedni egy-egy falatot a tálból, amiben hűl a krumpli. Ez a leves pedig nagyon finom, szoktam én is főzni reszelttésztával :).

    VálaszTörlés
  3. Az en szuleim Tolna megyebol valok es nagyon is ismerjuk ezt a levest. En tejfolt szoktam bele tenni. Ha megyunk haza, ez az egyik rendelesunk kajareszrol, Titi csak egyszeruen 'piros krumpli leves'-nek hivja.

    VálaszTörlés
  4. Haliho,
    Nalunk ez a "krumplilevibol leves" nagymamam ( budapesti) csinalta, ugyanigy de O fokhagymaval, nem voroshagymaval. Ez az egyik kedvenc levesem es a gyerekek is imadjak, ha nem vagyok lusta es nem ontom ki a krumpli fozo levet.
    Pusz TJ

    VálaszTörlés
  5. Én is gyakran főzöm (fenn a blogomon), nagyon szeretjük! :)

    VálaszTörlés
  6. Még sosem ettem, de nem lehet rossz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem egyik kedvencem.
      Edesanyam gyurt tédztat én tésztalevesnek hívem. Imadtam.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  7. Nagyon jó, hogy feltetted! Pont hétvégén emlegettük anyukámmal, de nálunk jellemzően a bab levéből főzték,házi hosszú tésztával, a babból pedig főzelék készült. Szóval Baranyában is ismerik:))

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a hozzászólásokat!

    Ezek szerint ez egy "országos" leves, és mindenki szereti- engem meg senki nem nézett "lököttnek", hogy ilyennel állok elő :-)

    VálaszTörlés
  9. krumplile leves....nagyon finom....

    VálaszTörlés
  10. Dél-Somogyból írok, nálunk leve-levesnek hívták az ősök, egyszerű, olcsó, finom. Többet ér mint a zacskós mű levesek! Gy.

    VálaszTörlés
  11. Azt hiszem megvan milyen levesem lesz a hétvégére :D

    Köszi

    VálaszTörlés
  12. Felénk is közkedvelt étel volt régen, én ma készítettem a recepted alapján.
    Nem a kedvencem, de ehető, és szinte a semmiből van.

    Köszi, Béci(54)

    VálaszTörlés
  13. Ma,nudlit készítek,és természetes,hogy a krumpli levéből leves lesz :). Szeretjük is,egyszerű is, reszelt tésztával,természetesen :) ...egyébként Fejér megye :)

    VálaszTörlés
  14. Én gombóc levesnek hívtam:-) Pestiek vagyunk, nekem anyukám készített ilyen levest, ha gombócot főzött. Anyukám valami hosszúkás tésztát főzött bele. Már régóta kerestem ezt a receptet. Úgy örülök neki :-)

    VálaszTörlés
  15. Anyukám:Kisfiam mit főzzek?
    Én: Duszit a levében tésztát! Nagyon szerettem!

    VálaszTörlés
  16. duszi!!!! az is volt nálunk! :-)

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Most akadtam rá erre az oldalra. :) Valami fantasztikus ez a leves, imádom! Gyermekkoromban Nagynéném főzött mindig ilyet vasárnaponként. Arra is emlékszem,hogy reggel mire mi gyerekek felkeltünk, addigra Ő már kész volt cakkon pakk a vasárnapi ebéddel. Mindig átmentem hozzá "koldulni" ebből a levesből. Bár igaz,abban nem volt se hagyma,se pirospaprika, de akkor is mennyei íze volt!!! :) Köszönöm a receptet, mai leveském ez lesz :) Üdv:Gyöngyi

    VálaszTörlés
  18. Örülök ennek a receptnek. Én vasmegyei vagyok és a dédimamám
    készítette, mi csak mamalevesnek hívtuk. Az ízét még most is érzem
    a számban,de sajnos én még nem tudtam úgy eltalálni az ízesítését.
    Most megpróbálom hagymával, remélem megtalálom a régi ízt.
    Üdv: Marcsi

    VálaszTörlés
  19. :) az elődeink ugyanígy fölhasználták a sztrapacska főzőlevét és a törtbab levét is (sőt abból került ki a tészta, és a törtbabból is került a levesbe) ez utóbbi kettőt valóban foghagymás izüre kreálták. Ha szeretettel fő, akkor a legjobb. :)

    VálaszTörlés
  20. Szia. Vas megyei vagyok, én is ismerem ezt a levest, anyukám főzött a főtt krumpli levéből. Nagyon finom volt. Épp ma jutott eszembe, és keresgéltem mikor rátaláltam erre az oldalra. Most fogom megfőzni, a recept alapján, remélem a cs ládnak is ízleni fog, mert ők még nem ettek ilyen levest. Viola

    VálaszTörlés
  21. Szia! Eszembe jutott ez a leves, amit anyukám készített. Ő zalai volt. Nagyon jellegzetes és különleges íze volt, ezt szeretném érezni, ha elkészült. Ő is vöröshagymával és reszelttésztával készítette. Örülök, hogy rátaláltam. :)

    VálaszTörlés
  22. Szia! Én ma ezt főztem, én is nagyon szeretem. Édesanyám és nagymamám is ha krumplit főzött a levét mindig meghagyta. Egyszerű de nagyszerű leves!!! Szabolcsi asszony vagyok

    VálaszTörlés
  23. Aranyos kis háziasszony barátnéim ! Az én nagyikám is így készitette és imádtuk.Takarékosságára és népszerűségére való tekintettel mi győriek is kedvenceink közé soroltuk .

    VálaszTörlés
  24. Mi is szeretjük mai ebéd lesz! Kalocsai gyerek voltam,jelenleg Keszthelyen élek. A gyerekeim is szeretik,főleg ha sok a tészta!😀😀

    VálaszTörlés
  25. Isteni finom, mamàm mindig készített ha krumplit főzött. Győr-Moson - Sopron megye😊

    VálaszTörlés
  26. Nálunk is készült régen, kedvenc levesem volt. A maradék krumplis tésztából kis gombócokat főztünk bele. Ma bucinudlit készítek, és meg fogom csinálni a levest is. Szigetköz :-)

    VálaszTörlés
  27. Vas megyei vagyok. Anyum is így készítette. Soha semmit nem öntöttünk ki, amit lehetett ehetővé tettünk :)

    VálaszTörlés
  28. Krumpligánica leves felénk. Veszprém megye, Ajka. Nagyon finom, bármi van benne.

    VálaszTörlés
  29. Ferenc. A Villányi nagyszülők: hagyma fokhagyma kevés zsiradékon kolbásszal pirítva.A piros paprika kimarad,mert a kolbász enged annyi szint.Összeöntöm a krumpli levével,és tésztát főzök bele. A TÉSZTA HELYET lehet akár egész tojást vagy csurgatott tojással. A pesti nagymamám zöldséges csirke szárnyal is készítette.

    VálaszTörlés
  30. Borsodban is ismert. Az én anyukám is készített a krumpli levéből levest, ő nokedlit szaggatott bele.
    Szerettük, finom volt.

    VálaszTörlés
  31. Mi homoklevesnek hívtuk! (somogy megye)

    VálaszTörlés
  32. Szia. Zala megyében is főzik. Édesanyám sokszor készítette.

    VálaszTörlés
  33. Én Fejér megyei vagyok, az én szüleim is csináltak ilyen levest. Én ma úgy jártam,hogy a sztrapacska higra sikerült és sűrű főzőlé maradt. Ebből fogok reszelt tészta levest csinálni. Addig olvasgattam a hozzászólásokat, hogy megkívántam...

    VálaszTörlés
  34. Örülök, hogy rátaláltam a feledésbe merült levesemre. Sajnos nekem is csak nagymamám csinálta holott már én is nagymama korú vagyok.
    Ugyan így készítette házi friss tésztával. Köszönöm a receptet! Somogyból való vagyok.

    VálaszTörlés
  35. Somogyszentpálon is készítették.

    VálaszTörlés
  36. Örülök, hogy feltetted. Én nagyon szeretem, még se tudom miért nem főztem legalább 30 éve. Ma krumplis pogácsát és sütni való krumpli gombócot csinálni. Borsó levest akartam főzni és bevillant ez a leves. Halványan emlékeztem, de gondoltam megnézem, hátha fent lesz a recept. Megtaláltam, ugyan ez volt a mi receptünk is. Győrben lakom, de Szerecsenyből származom. Ott tanultam ezt a receptett. Köszönöm.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...