2010. november 5., péntek

hagymás-mustáros csirke


Megihletett Maris nemrégi receptje a Válságkonyhán, de egy kicsit variáltam rajta, hogy saját ízlésünkre formáljam. Kevesebb mustár került bele, tettem bele egy paradicsomot, és tejszínnel krémesítettem kicsit a végén. Fűszer gyanánt pedig gyömbér került bele, és egy nagyon kicsi kakukkfű.

Hozzávalók:

- csirkecomb, jelen esetben 3 db egész comb volt, amiket elfeleztem
- olaj
- 3 fej hagyma
- 1 nagy paradicsom
- 1 evőkanál mustár
-  só, bors, őrölt gyömbér, kakukkfű, fokhagyma-granulátum
- 1 csirke leveskocka vagy alaplé
- 1 kanál liszt
- 1 dl tejszín


Elkészítés:

1. a csirkecombokat elfeleztem, sóztam, borsoztam

2. egy teljesen fém lábasban átpirítottam a húsdarabokat  ( be kell tenni a sütőbe, ezért olyan edényt válassz amin nincs műanyag rész)

3. kiszedtem a húsdarabokat és a szálasra vágott hagymát kicsit megfonnyasztottam az olajon

4 . hozzáadtam a kockákra vágott paradicsomot, ezzel is pároltam egy kicsit

5. visszatettem a  húsokat majd fűszereztem a gyömbérel és a mustárral. Tettem bele még   pici kakukkfüvet,  fokhagymaport és a leveskockát - aztán felengedtem kb. 2 dl vízzel.

6. lefedve előmelegített sütőben, kb. egy órát sütöttem  közepes lángon (160-170 celsius)

7. a végén a liszttel és a tejszínnel összeforraltam

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...