2010. május 30., vasárnap

Plantain avagy főzőbanán

Azt hiszem ideje egy kicsit a ghánai konyháról is írni, aminek én sajnos nem vagyok nagy mestere, de olyan ételeket amiket szoktunk készíteni itthon szívesen megmutatok.
Ami szerintem mindenkinek ízlene az a sült plantain.( ejtsd:planten)
A főzőbanánt nem édességként, gyümölcsként használják Afrikában, hanem zöldségként, kb. úgy mint a krumplit nálunk.
Budapesten van néhány afrikai vagy indiai ételeket árusító üzlet, ahol be lehet szerezni, vidékről nincs információm sajnos.
Ha valaki Bécsben jár ott is könnyen megveheti.

Abban is hasonlít a krumplihoz, hogy ha valaki még soha nem evett krumplit és eléteszed főzve és sütve, akkor valószínűleg a sült változat fog neki ízleni. Szóval olajban sütve szerintem nagyon finom, főzve én nem szeretem. Ha még viszonylag éretlen, akkor ropogósra fog sülni,ezt használják amikor vékonyra vágva csipszet gyártanak belőle. (A kész csipsz szintén kapható a fent említett helyeken)

Ha már érettebb, jó puha , és úgy sütöd, akkor kicsit karamellizálódik benne a cukor és ettől nagyon finom lesz.
Szokták úgy is süti, hogy felvágott plantaint összekeverik gyömbérrel, turmixolt hagymával, sóval, erős paprikával(Erős Pista), hagyják állni, és ezután sütik, ez a Kelewele.
Ha már nagyon érett a plantain, akkor összeturmixolják , sóval borssal, gyömbérrel ízesítik, kevés liszttel sűrítik, és kis "fánkokat" sütnek belőle kanállal adagolva az olajba.
Ezt a harmadik variációt most még nem csináltam meg, a másik kettőhöz jó étvágyat!


Sült plantain

1.A plantain jóval nagyobb mint a normál banán, a két végét vágd le, oldalt hasítsd fel a héját, így könnyen kiszedheted belőle.

2. Kicsit ferdén vágd karikákra, és aztán már sütheted is. Ne tegyél többet az olajba mint ami kényelmesen elfér a serpenyőben, és állj melette, mert ha pirulni kezd akkor utána már hamar megég.

3.Ugyanúgy kell sütni mint a krumplit, de ha megpirult az egyik oldala akkor egyenként fordítsd meg, ne kavargasd, mert egyébként összeragad.

4. A végén szedd papírtörlőre, mert beszívja az olajat. Lehet sózni is ha akarod.
( Amúgy nem diétás finomság, olajos, és kalóriadús!)











Kelewele


Ehhez jobb ha kicsit még keményebb a plantain.Amit én sütöttem az túl puha volt , kicsit összeragadt.

1.Szintén sütni kell, de apróbbra vágva, kb. 1/4 karikákra.

2. Turmixolt hagymát, Erős Pistát, gyömbért, és sót összekeversz, és ebbe forgatod bele a felvágott plantaint.
2db plantainhez egy kisebb fej hagymát használtam. Az Erős Pista izlés dolga, én nem csináltam nagyon csípősre.
Ha van friss gyömbéred akkor a hagymával együtt turmixolhatod. Ha szárítottat használsz akkor 2 db plantainhez kb. 2 teáskanállal adj, ami a képen van az egy kicsit kevés volt, még tettem bele később)

3.Kicsit hagyod összeérni, és ezután sütöd.

4.A végén szintén szedd papírtörlőre.






2010. május 27., csütörtök

Retro diós süti


Ma volt az óvodai évzáró, erre készült egy gyerekkoromban gyakran készített sütemény, aminek az igazi nevét nem tudom. Anyukám csavart diósra, a szomszéd néni diós tekercsre emlékszik. Aki felismeri szóljon! Retro olyan szempontból is, hogy zsírral készül, úgyhogy a jobbérzésű reformkonyhakedvelők lapozzanak, vagy próbálkozzanak vajjal- margarinnal :-) És retro- mert anyukám itt van, és ő sütötte mint régen!

Hozzávalók

a tésztához:

50 dkg liszt
20 dkg zsír
3 evőkanál cukor
3 tojás sárgája
2 dkg élesztő/ vagy egy tasak instant élesztő
1/2 cs. sütőpor
1 csipet só
1/2 citrom reszelt héja
és annyi tej, hogy jól nyújtható legyen a tészta


a töltelékhez:

3 tojásfehérje
20 dkg darált dió
15 dkg porcukor
1 vaniliáscukor
1/2 citrom reszelt héja, és egy kcsi a levéből is
vegyes gyümölcs lekvár ( 1-1.5 40 dkg-os üveg)


Elkészítés:

1.A lisztet, cukrot, porélésztőt, sütőport, sót, citromhéjat összekevered, elmorzsolod a zsírral, és összegyúrod a tojássárgákkal, és némi tejjel, hogy könnyen nyújtható tésztát kapj. ( Ha rendes élesztőt használsz akkor kb. 1/2 dl cukros tejben felfuttatod és úgy adod a többihez.

2. A tésztát 3 egyenlő részre osztod.

3. A tojásfehérjéket habbá vered, majd hozzáadod a cukrot és a citromhéjat és azzal is habosítod még kicsit.

4. Kanállal lazán belekevered a darált diót. Egy sűrű diós krémet kapsz.( Nekünk kimaradt a töltelékből, úgyhogy szerintem kevesebb dió is elég lett volna, így viszont habcsók lett belőle.)

5. Az egyik tésztaadagot kb 4 mm vastagra téglalappá nyújtod. A hossza akkora legyen hogy keresztben beférjen a tepsibe!

6. Az egész felületét megkened lekvárral, majd a két széle felől feltekered a téglalap hosszabb oldalait, de úgy hogy középen kimaradjon egy kb 2-3 ujjnyi szabad terület.

7. Kivajazott tepsire teszed a tésztát, eligazgatod , és a középen kimaradt részt "feltöltöd" a diós habbal.

8.A másik két tésztarésszel ugyanígy jársz el, egymás mellé teszed őket így a 3 rudat egymás mellé helyezve, egyszerre tudod sütni.

9. Előmelegített sütőben,közepes lángon sütöd,( 180 celsius) amíg szép világos barna nem lesz a tészta. ( Kb 50 perc) Sajnos a tészta nekünk repedt kissé a bejglihez hasonlóan, de ezt megbocsátottuk neki, és mégis megettük :-) )

10. Ha kihűlt, a rudakra merőlegesen kb. 2 ujjnyi szeletekre vághatod.( Vagy ahogy jólesik. )

2010. május 26., szerda

Maradékból vacsora

Tegnap maradék sült hús, és maradék tejberizs hasznosítás történt.




A maradék sült húsból majonézes hússaláta készült. Ez nagyon finom bármilyen húsból, de főleg a gyros fűszerkeverékkel készült sültekből.

hozzávalók:

-apróra felkockázott sült vagy főtt hús
-2-3 nagyobb főtt krumpli felkockázva
-2-3 főtt tojás felkockázva
-savanyú uborka
-apróra vágott hagyma, vagy zöldhagyma
-mehet bele főtt sárgarépa, zöldborsó, esetleg kukorica is (akár a húslevesből maradt főtt zöldségek)


a tartármártáshoz:
-majonéz+ tejföl vagy joghurt
-só , bors, pici cukor, pár csepp citromlé

Elkészítés

A hozzávalókat egy nagy tálban összekevered majd a külön összeállított tartármártással is elvegyíted. Jót tesz neki ha áll néhány órát fogyasztás előtt a hűtőben.
( Majonézrajongók keverhetik csak majonézzel is, nekem az kicsit túl tömény.)
A hozzávalók aránya rád van bízva illetve attól is függ mi van otthon , de a hús, krumpli,hagyma és a savanyú uborka lényeges, a többi opcionális. A főtt tojást használhatod díszítésként is.



A tejberizs rizsfelfújtként végezte...




Kicsit nehéz megadnom az adagokat, de szerintem kb
1/2 csésze rizsből, 3/4 l tejből, és 2 kanál cukorból állhatott az a tejberizs ami megmaradt. Ehhez ment 2 kisebb tojás sárgája, vaniliás cukor, reszelt citromhéj, kb 5 dkg olvasztott vaj, még egy kis plussz cukor és tej, majd a 2 tojás keményre vert habja . Jót tenne még neki egy kis beáztatott mazsola is, de attól a nagyobbik fiam biztosan kiszaladna a világból...
Utána kivajazott jénaiba tettem, és kb 40 percig sütöttem, nyitott sütőajtónál pihentettem kicsit mielőtt kivettem.
Langymelegen vagy hidegen fogyasztható, fahéjas cukor, vagy pikáns lekvár dukál hozzá. ( vagy mindkettő...) Ha beindul az eperszezon, eperöntettel is finom lehet!

2010. május 22., szombat

Csirkés egytál



Csirkés-krumplis "egytál" készült tegnap.

Hozzávalók: 4-5 csirkefelsőcomb ( Kicsontozva,félbevágva, lebőrözve)
Kb 1 kg krumpli
3 nagy fej hagyma
2 paradicsom
1 zöldpaprika
ha van otthon akkor néhány szelet bacon, de el is hagyhatod
Kb 1-1 dl tejszín és tejföl
olaj, só, bors, majoranna, kakukkfű, fűszerpaprika

1.A csirkecombokat előkészíted, sóval- borssal fűszerezed, és némi olajon mindkét felét elősütöd egy serpenyőben.
2. A krumplit és a hagymát meghámozod, karikákra vágod
3. Egy jénait kivajazol-vagy olajozol, beleteríted a krumpli felét, megsózod,teszel rá egy réteg hagymakarikát.
4. Jöhet a krumpli másik fele, szintén sózod, ráteszed a hagyma másik felét.
5. Ha akarsz bele bacont tenni , akkor most jöhet a hús alá.
6. Ráteszed a csirkeszeleteket, picit megszórod fűszerpaprikával, a tetejére vágod a paradicsomot és paprikát.
7.A tejfölt, tejszínt,+ kb 1.5 dl vizet, és a hús sütéséből visszamaradt zsiradékot összekevered, megsózod, a majoránnával, kakukkfűvel fűszerezed,és a kevercset az egészen egyenletesen eloszlatod. ( Lehet bele sokkal több tejfölt is tenni, én azért csinálom így mert az nálunk nem nyerő...)
8. A tálat lealufóliázod, sütőbe teszed.
9. Mivel nyers a krumpli, a sütési ideje a krumpli fajtájától függően változhat, de min. 1 óra, 180-200 celsiuson.
10. A végén kicsit vedd le fóliát hogy szép színt kapjon.






Egy kis kert a sok konyhai dolog után...

Nem szeretek bármit is permetezni, de tegnap egy éppen esőmentes időszakban kénytelen voltam a paradicsomokat gombaölőszerrel kezelni. Van néhány különlegesebb fajta paradicsompalántánk amit még nem tudtam kiültetni, ezek nagyon rosszul néznek ki, sárgulnak, pöttyösek a leveleik. Megnéztem a kiültetetteket is, ezeknél is kezdődött a dolog, úgyhogy permeteztem :-(
Amúgy igyekszem vegyszermentes módszereket használni, de ezek néha nagyon időigényesek, sajnos nincs időm mondjuk csalánt gyűjtögetni és erjeszteni a permetezéshez. Viszont igyekszem a megfelelő "szomszédokat" megtalálni a növényeknek, pl. a répát hagymával,a paradicsomot bazsalikommal, körömvirággal-büdöskével szoktam ültetni.
Az ágyások földjét igyekszem takarni levágott fűvel, szalmával, egyrészt azért hogy ne legyen annyi gyom, másrészt tartja a vizet is.
A sok nedvesség miatt rengeteg a levéltetű, amit elvileg riasztana a borsikafű, meg a kapor, de gyakorlatilag magát a kaprot is ellepték, úgyhogy még nem tudom mit tegyek velük.


hagyma+sárgarépa ágyás mulcsozva+ Füles kutya



Bab és borsikafű+egy kis gaz :-)

2010. május 18., kedd

Rántott hús-na ezen mi az érdekes?

Valójában semmi. A legelcsépeltebb "magyar"étel, viszont a gyerekek kedvence, és gyorsan elkészül, főleg ha nem panírozgatsz minden egyes alkalommal amikor erre vágysz. Vagy ha gyorsat akarsz akkor előkapod a kész nuggets-et a fagyasztóból? Inkább csinálj házilag félkészet!
Ha van egy ráérősebb napod, vagy éppen akciós húst találtál a boltban, akkor ess neki egy nagyobb adagnak.( Friss húsból csináld a fagyasztás miatt, a már fagyasztottat nem javasolt újrafagyasztani!) Nálunk a gyerekek részéről a csirkemell a nyerő, férjemnek a kifilézett csirkefelsőcomb. Nyáron ugyanilyen módszerrel szoktam eltenni panírozott patisszont, cukkínit is- ami akkor már nagyon unalmas lenne, az egészen más fényben látszik januárban!

Szóval a panírozandó dolgokat értelemszerűen előkészítem - szeletelek, csontozok,lebőrözök, a csirkemell filét kicsit kiklopfolom. Aztán sózom borsozom,és a hagyományos módon: -liszt, tojás, zsemlemorzsa- bepanírozom. Aztán keresek egy akkora tálcát ami befér a fagyasztóba, egymás mellé pakolom a szeleteket, és beteszem a gépbe. Amikor már kopogósra fagytak, leszedem a tálcáról, egy zacskóba teszem őket, és amikor kell előveszem, kiolvasztás nélkül süthető. A panírozott zöldség sütésénél kicsit légy óvatosabb, hajlamos lejönni a panír, de ha kellően ügyesen fordítod akkor nem lesz gond.
Olcsóbb mint a készen vett zacskós termék,a hústartalma állandó :-), tudom hogy mi van benne, pontosabban hogy mi nincs :-) , így a gyerekenek is szívesebben adom.

Kert

Ha már cukkiniről, meg patisszonról van szó mostanában vethetsz még tökféléket, akár sütőtököt, dísztököt is. A vetéskor keverj be trágyát a földbe, és 3-4 szemet vess egy fészekbe. Ha mind a négy kikelt akkor később szétültetheted, mert így kicsit sűrű lenne. A cukkini és patisszon azért jó, mert teljesen igénytelen, betegségek nemigen támadják meg, nem pusztul ki ha egy darabig nem öntözöd, és 1-2 bokor bőven elég hogy ellássa a családot. Amikor kicsi a növény akkor a csigákat érdemes "ellenőrizni" a környékén, mert előszeretttel rágják a leveleit, de amikor már bokros, nagy kárt már nem tudnak tenni benne.

2010. május 17., hétfő

Kakaós kifli és a rántás



Konyha

Ma, mivel volt maradék csirkepörkölt, krumplifőzeléket csináltam hozzá. Hogy nem igazán ették meg a gyerekek az is megérne egy misét :-( , de inkább az jutott eszembe róla, hogy te szeretsz rántást csinálni? A múltkor beszéltem valakivel telefonon és éppen rántást sütött, és elhangzott az ismerős mondat a szájából: ÚÚÚÚGY UTÁLOK RÁNTÁST KEVERGETNI!!!!!
Szóval ha gyakran van rá szükséged, akkor csináld úgy mint én, egyszerre megcsinálok egy nagyobb adagot, közepes színűre barnítom, mert ez a legtöbb ételbe jó, aztán beteszem egy fedeles műanyag dobozba, és egy jó ideig elfelejthetem a tűzhely melletti ácsorgást.Spórolsz a gáz vagy villanyszámládon, a feleslegesen kidobott maradék rántáson, de főleg az idődből!
Állás közben fel szokott jönni az olaj a tetejére, de ezen a szépséghibán kívűl más baja nem lesz, szerintem 2 hónapig is simán eláll a hűtőben.Amikor használni akarod, akkor kiveszel belőle néhány kanállal, egy kis edényben vagy bögrében hozzáteszel a rántandó étel forró levéből, ezzel könnyen simára tudod kavarni.Ezután jöhet hozzá a tejszín, tejföl, paprika vagy bármi amit használni akarsz az ételhez. Ha valami olyan ételbe kell amihez sötétebb rántást használunk- pl. bableves- akkor kanalazd egy kis lábosba, tegyél hozzá még egy kis zsiradékot, pirítsd tovább egy kicsit, általában úgyis hagyma is kell még bele.

Készült még KAKAÓS KIFLI, amit már nagyobb siker övezett. Ez tulajdonképpen az Ibi kifli kicsit átalakítva. Az Ibi kiflinél sima és kakaós tészta van összecsavarva, de én csak sima tésztát csinálok, viszont azt megkenem puha vaj, cukor és kakópor keverékével, majd így csavarok belőle kifliket.
Én a fél adagot írom le, ha édesszájú a család akkor duplázd meg a mennyiségeket.

Hozzávalók: a tésztához:
50 dkg liszt,
1 kanál cukor
1 tojás
2 dl langyos tej
2 dkg élsztő vagy 1 cs. porélesztő
1 dl olaj

Elkészítés:
1.Az élesztőt felfuttatod a cukros tejben, vagy a porélesztőt összekevered a liszttel
2.Az összes hozzávalót összekevered egy tálban, aztán kézzel puha tésztává gyúrod.
3.Letakarod, fél óráig langyos helyen keleszted.
4.Négy kb. egyenlő darabra vágod, a darabokból gombócot gyúrsz,egyenként kör alakúra kinyújtod. Minden kört nyolc körcikkre vágsz, megkened az esetleges töltelékkel, és a vastagabb részétől a vékonyabb felé haladva felcsavarod, kicsit kifli formájúra hajlítod, sütőlemezre teszed.( ha dupla adadot csinálsz akkor természetesen nyolc gombócból dolgozz !)
5. Kb 180 fokon sütöd, amíg szép rózsaszín lesz a tetje is.


Töltelék: kakaós töltelék: 5 dkg vajat mikróban megpuhítasz,összekevered izlés
szerint cukorral és kakóporral

Csináltam már lekvárral is , szerintem lehet fahéjasan is, de előfordult hogy csak üresen sütöttem . Mivel a tészta önmagában nem édes, a recept szerint a végén cukorszirupba kell fogatni, még melegen, aztán hagyni kihűlni.

Cukorszirup: 1 dl kristáycukor, egy dl víz.( Dupla adagnál 2dl víz,2 dl cukor!) Összefőzöd, amíg látod hogy kicsit sűrűbb, buborékos lesz, aztán a frissen sült kifliket beleforgatod, és egy tálcára szétrakosgatod száradni.

Kert

Az időjárás októberi, így ma csak körbejártam, a mindent megrágó csigákból dobáltam át a kerítésen, felkötöztem néhány paradicsomot ami elhasalt a nagy széltől. A kiültetett uborkák szemmel láthatóan nem értik a helyzetet. A paprika palánták is csak kókadoznak, de legalább nem törte le őket a szél. Amúgy meg nem sírok, legalább minket nem telepítettek ki, és nem áll víz az utcán, és az a lényeg.

2010. május 15., szombat

Erős Pistás sült csirke


Ha nem találsz egyebet a fagyasztódban csak egy kis csirkecombot vagy szárnyat, viszont kint zuhog az eső mint most, és nincs kedved elmenni vásárolni akkor ajánlom figyelmedbe az Erős-Pistás sült csirkét.( Persze csak akkor ha szereted a csípőset) A csirkén kívűl csak só, bors,pár kanál olaj és Erős Pista kell hozzá. A csirkét megmosod, az esetleges tollmaradványoktól megszabadítod, bedobod egy jénaiba vagy sütőzacskóba- ha mosogatni sem akarsz. Meglocsolod egy kis olajjal, megsózod -borsozod, és néhány kiskanál Erős Pistával együtt rámasszírozod kézzel a csirkére a fűszerekkel elkeveredett olajat. Amikor egyformán szép piros kencések, akkor megmosod a kezed, és a sütőzacskót lezárod-megszurkálod , vagy a jénait lefeded, és berakod a sütőbe. (Mivel bolti csirkéből szoktam csinálni, nem teszek hozzá vizet, mert úgyis enged annyit magából amennyi kell. )
Amíg sül csinálsz hozzá egy kis rizst, vagy zöldségköretet, de sima kenyérrel- savanyúsággal is finom. Ha szereted és nem diétázol, akkor a végén vedd le a takarást és süsd meg jó ropogósra a csirke bőrét. Jó étvágyat!








Paprikát ültettünk ma, kísérleti módszerrel , mivel eddig a kertben soha nem fejlődtek jól. Valami hiányzik nekik itt a földből, vagy nagyon könnyen kiszárad a homokos földünk, de mindig feleakkorák lettek csak a paprikák mint normálisan. Most szomszédunk ötletére nejlonzsákokat töltöttünk meg erősebben trágyázott földdel, és az oldalába mint a muskátlikat szokás, beültettük a palántákat.Kiváncsi leszek így milyen lesz a végeredmény.

2010. május 13., csütörtök

Saláta


Ha tavasz akkor fejes saláta, és ha fejes saláta akkor persze, hogy tojásos nokedli...
Olcsó, gyors, és finom. Barátnőm tanácsára kicsit felturbóztam, baconcsíkokat pirítottam, és a visszamaradt zsiradékon sütöttem össze a tojással a nokedlit. A szép pirosra sült baconöket tálaláskor az étel tetejére tettem, nagyobbik fiam nagy örömére. Az ecetes- cukros lében úszó fejes saláta helyett, én mostanában a mindig kéznél lévő mustáros-mézes öntetet tettem a lecsöpögtetett levelekre.

Mustáros mézes öntet: Mustárt, mézet, almaecetet,olivaolajat némi sót-borsot összerázol, megkóstolod, és addig kisérlezetezel amíg jónak nem találod :-) Szerintem van akinek picit mustárosabban, valakinek ecetesebben fog ízleni, így nehéz mennyiségeket írnom. Fejes salátához, uborkához, hagymához, paradicsomhoz, zöldpaprikához remekül illik. Én egy kimosott majonézes flakonban szoktam eleve összerázni, berakom a hűtőbe, és ott szépen várja a sorát.
A tojásos nokedli készítését nem írom le, de ha valakit érdekel, írjon bátran!

A saláta kerti szempontból nem egy macerás dolog. Ami viszont tényleg nagyon korán terem, azt már ősszel el kell vetni, ez az ún. áttelelő saláta. Tavasszal (március elején) a hó és fagy által meghagyott palántákat szépen átültetem egy kicsit megtrágyázott földbe,és várom hogy nőjenek. Ezek most szép nagyok, fogyaszthatók. A tavaszi vetésűeket is már szétültettem, de ezeknek kell még kb. 1 hónap, amire ehetők lesznek. Hasznos még az ún. tépősaláta vetése, ez szárat nevel és arról lehet leszedni a leveleket amíg már nem keserűek. Tavaly nekem jól bevált az "amerikai barna" fajta. Szintén finom volt a "tölgylevelű" saláta, ezt még akár most is vetheted.

2010. május 11., kedd

Kezdjük...

Miért konyha és kert?


konyha...
Főzni mindig szerettem, talán mostanában nem annyira, mivel a fogyasztók sorát gazdagítja egy afrikai férj, egy anti-vegetáriánus , nagyon válogatós ötéves,és jómagam a magyar menzáskosztot kedvelő kicsit túlsúlyos háziasszony. A férjem izlésén már nemigen tudok változtatni, de valószínűleg én sem ennék meg mindent náluk. A nagyobbik fiam semmilyen zöldséget -gyümölcsöt nem hajlandó megenni, még a befőttet, vagy a gyümölcsdarabos joghurtot sem, no comment... Én mit szeretek? Bármit, csak valaki főzné meg helyettem, és pakolna is el utána .... :-) A kisebbik fiam szerencsére mindent szeret, de így nehéz mindenkinek megfelelő menüt alkotni, legtöbbször nem is sikerül , hanem többfélét főzök .

kert...
Vidéki lány vagyok, bár gyerekkoromban nem gondoltam volna, hogy legfőbb passzióm a konyhakert gyomlálása lesz, most mégis itt tartunk, megtértem a gyökereimhez. Nekem csoda, hogy elvetek egy magot , abból nő egy méteres növény, és még valami ehetőt is terem.
Szeretem tavasszal a föld szagát, szeretek vetni, gyomlálni, locsolni, kikapcsolja az agyam. Három éve volt szerencsénk kertes házba költözni a fővárosból, azóta mindenki élvezi a kertet.Most még időm is van rá, a kisebbik fiam még kétéves, nincs munkám.
Pontosabban dehogynem, minden napra jut sok teendő, majd meglátjátok !

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...