2010. június 10., csütörtök

Pizza


Konyha

Ma pizzát csináltam.Ugyan kicsit őrültségnek tűnt bekapcsolni a sütőt, de ez volt a legegyszerűbb, mert a tészta le volt fagyasztva, reggel kivettem a hűtőből, 11 körül pedig csak rá kellett dobni a hozzávalókat. Általában dupla adag tésztát szoktam csinálni és a felét mindig lefagyasztom, jól jön ez az ilyen kicsit szétesett és lusta napokon.
Nagy boldogságomra nagyobbik fiam tekintélyes adagot evett belőle, így végre bejutott a szervezetébe némi paradicsom és hagyma még ha nem is teljesen friss formában. :-)


Hozzávalók: ( 2 nagy tepsihez elég)

-1 kg liszt
-2 csapott evőkanál só
-1 evőkanál szárított oregano , pici bors
-porélesztő 1 kg liszthez (fajtától függően 1vagy 2 tasak)
-6 dl langyos víz
-1/2 dl oliva vagy napraforgóolaj


Elkészítés:

1. Az egészet összedolgozod, kissé ragacsos tésztát kapsz. Kb 1 órát pihenteted.

2. Ha fagyasztani akarod egy részét akkor az rögtön mehet a fagyasztóba egy darab folpackba bugyolálva. Amikor kiveszed langyos helyen hagyd kiolvadni, akkor majd "kelesztődik" még kicsit.

3. A megkelt tésztát lisztezett felületen kinyújtod, kb tepsi nagyságúra, vagy csinálhatsz belőle kerek pizzákat is. Kiolajozott tepsibe teszed.

4. Én házilag eltett pizzaszószt szoktam rákenni,a készen kaphatókból nem tudom melyiket érdemes választani.Ha nincs otthon kész szószod , de van friss paradicsomod, hagymád, fokhagymád, akkor csinálhatsz friss szószt hozzá kb. úgy mint a húsgombócos spagettinél.

6. Lehet megkenni a paradicsom helyett tejföllel, hagyma darabokat, bacont, maradék sült húst kockázni rá.("Töki pompos" feeling :-))

5. Én sonka darabokat és reszelt sajtot teszek rá, de természetesen mehet rá bármi amit szeretsz és van otthon.
( Zöldség, hagyma, kolbász, gomba)

6. 170-180 fokon szoktam sütni, kicsit bemelegített sütőben kb.20 percet, de ez függ attól is mennyire vastagra nyújtottad a tésztát.


Kert

Ma nem valószínű , hogy csinálok kint valamit, dögmeleg van. Este locsolás és slussz...

4 megjegyzés:

  1. Pizza tészta fagyasztás tök jó ötlet! Hogy ez nekem nem jutott még eszembe! Tök jó, hogy ilyeneket is leírsz :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy nálam jártál, én is benéztem, és nagyon tetszik a blogod. Most sorsolom ki, hogy a rizses vagy a krumplis rakott húst csináljam meg a hétvégén. Egyébként szerintem a legfinomabb készen kapható pizzaszósz az univer tubusos "pizzaszósz". Light ketchuppal szoktam keverni, és még fűszerezni oregánóval és bazsalikommal.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Ha fagyasztod a tésztát akkor is hagyod előtte kelni? Köszi előre is a választ.

    VálaszTörlés
  4. Szia " Névtelen", remélem nem késtem nagyon a válasszal. Igazából leírtam a szövegben, de bemásolom:

    2. Ha fagyasztani akarod egy részét akkor az rögtön mehet a fagyasztóba egy darab folpackba bugyolálva. Amikor kiveszed langyos helyen hagyd kiolvadni, akkor majd "kelesztődik" még kicsit.


    Annyit még hozzáfűznék, hogy az az adag sokszor nem lesz annyira jó mint az első, frissen sütött, de egy gyors ebédnek megteszi azért.

    Amivel inkább küzdök mostanában az a lisztek minősége, az utóbbi két alkalommal nem lett valami tuti a végeredmény, bár lehet hogy az itteni sütő a másik oka a dolognak.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...