2011. február 2., szerda

helyzetjelentés



Változnak körülöttem a dolgok, egy időre  visszaköltözöm az ország keleti felébe. Ahhoz , hogy dolgozni tudjak  családi segítség kell a gyerekek körül, így jött ez a megoldás. Furcsa lesz ennyi év után munkába állni, még furcsább 20 év után hazaköltözni, remélem hamar hozzászokunk a változásokhoz. 

A kert itt marad,  ebben a szezonban maximum fűnyírásban lesz része. Persze van kert ott is, de nem én csinálom egyedül,  a magam kedve szerint, és átlagos napokon nem sokat fogok látni belőle. Főzni sem lesz sok időm, de úgy döntöttem juszt is írom tovább a blogot. Eddig sem írtam naponta, kezdetben technikai okai is lesznek ha nem jelentkezem, de aztán próbálkozom tovább.
Fontos nekem ez, valami olyan amit teljesen  egyedül csináltam, a magam kedvére, és talán másoknak is hasznos. Örülök, hogy ha virtuálisan is, de új ismerősöket szereztem, hasonló érdeklődési körrel. Jó érzés amikor reagáltok a bejegyzésekre, és én is szívesen követem mások életét, mert szerintem  legtöbbünknek nem csak a receptek fontosak. Lehet, hogy megnövekszik az "off" bejegyzések száma is, ha valakit nem érdekel, majd nem olvassa :-)

Hát ez van, ha eltűnök egy időre akkor valószínűleg még nincs netem.

10 megjegyzés:

  1. Nagy kalappal az új dolgokhoz és ha ritkán is írsz, azért várni fogjuk. :o)

    VálaszTörlés
  2. Lehet hogy sokkal jobb lesz az új élet, mint gondolnád. Hamar belerázódsz ;-) minden kezdet nehéz, ha jó közösséget fogsz ki a munkahelyen, jobb kedvűen mész dolgozni is.
    Nagy segítség ám, ha lesz aki vigyáz a gyerkőcökre ;-)
    Azért mutasd meg az új kertedet is, kutyát, cicát :-)
    A legtöbbünk így van ezzel, meló mellett nem sok mindenre jut idő...épp ezért folytasd a blogot, mert ez kikapcsol, kicsit más világba repít és igen is ennyi jár Neked ;-)
    Várunk, gyere ha már lesz neted!

    VálaszTörlés
  3. Hiányozni fogsz, írj mielőbb, amint lesz neted:) Szerintem más is szívesen olvas off-okat, pl. Rólad, vagy a gyerekeidről. Sok sikert kívánok az új életedhez:)

    VálaszTörlés
  4. Ne hagyd abba a blogot! ott a munka, ott vannnak a fiúk, írj róluk, szívesen olvassuk azt is. Az új dolgokhoz nagy kalappal kívánok neked, és rázódj bele minél hamarabb. Ha gondolod írhatsz nekem emailkét az ihazarekakukachotmailcom-ra ha nem publikus dologban kéne segítség, vagy csak valaki aki meghallgat. :D

    VálaszTörlés
  5. Ez most jó meglepetés! De sok sikert a munkához!

    Kicsit persze sajnálni fogom, ha kevesebb lesz a kert, meg kép, meg sütés-főzés, de azért bízom benne, hogy néha jössz valamivel.

    Meg az is jó, ha más témákkal :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyné Szőke Csilla2011. február 3. 17:08

    Kitartást neked , a tavasz varázsoljon mosolyt :) És háát nem kérdés , várjuk a folytatást !

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek, jövök amint tudok! :-)

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Bár személyesen nem sokat találkoztunk, de sok szerencsét kívánok az "új" életetekhez! Várom én is a folytatást és remélem, hogy találkozunk még!
    Viki (Armand anyukája)

    VálaszTörlés
  9. Szia! Ezt az oldalt nem ismertem, de a megjelent könyvet olvastam, "megyek" megnézem az oldalt is-köszi. Elkezdeni olyan rettenetesen nehéz- én amikor befeküdtem a kórházba-elhatározásom egyenlő volt a nullával. Szerencsére mégis valahogy megszületett bennem, nincs más választásom ki kell tartanom. Már éhes nem vagyok, tehát valami más az amire szükség van hozzá-ezt még én sem tudom megfogalmazni, hogy mi az.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...